Budaörs Város Önkormányzata 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telefon: + 36 23 447 800 E-mail: polgarmester@budaors.hu

A képviselő-testületi ülésen történt

Módosították a költségvetési rendeletet, intézményvezetői pályázatokról, illetve több ingatlan értékesítéséről is döntöttek a képviselő-testület 2019. június 26-án megtartott ülésén.

Az ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek meg a nemrégiben elhunyt Kovách Tiborról, aki a Budaörsi Bridzsklub alapító elnöke volt, és Riedl Zoltánról, aki egy ideig önkormányzati képviselőként is dolgozott.  

 

Napirend előtti első felszólalóként dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Domb utcai lakóparkban élők kérését tolmácsolta, akik néhány újabb parkolóhely kialakítását szeretnék. Arról is érdeklődött, hogy mikor indul a Kisfaludy utca felújítása, illetve jelezte, hogy ugyanennek az utcának a Kossuth utcai kereszteződésénél nehéz a biztonságos kikanyarodás.
Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője megnyugtatta, hogy a Kisfaludy utca felújítása már a következő héten megkezdődik, és megvizsgálják az említett kereszteződést is. Foglalkozik a hivatal a parkolóhelyekre vonatkozó kérelemmel is.

 

Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) azt kérte, hogy a Hajnal és az Őszibarack utcáknál változtassák meg a behajtási irányt, illetve a környékbeli kereszteződésekben jobban nyírják a növényzetet, hogy ne akadályozza a kilátást.  

 

Dr. Kisfalvi Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) azt jelezte, hogy a Kamaraerdőn élőket zavarja az Ifjúsági Park hétvégén elhúzódó koncertjeinek zaja. Bár ez az intézmény a XI. kerülethez tartozik, kérte, hogy próbáljon a hivatal közbenjárni az ügyben. Ugyancsak segítséget kért annak kiderítéséhez, hogy a Catone Kft. környékén, valamelyik ipari létesítményből éjszakánként hallatszó monoton zaj pontosan honnan ered és hogyan lehetne megszüntetni.

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a hulladékszállítás ismétlődő problémáira hívta fel a figyelmet. Majd arról érdeklődött, hogy állnak a Vackor és Csillagfürt óvodák nyári felújítási munkálatai.


Lőrincz Mihály elmondta, hogy a két gyermekintézményben a terveknek megfelelően folyik a munka.  Biró Gyula alpolgármester pedig azt jelezte, hogy folyamatos tárgyalásban vannak a szemétszállítást végző céggel.

 

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) azt kifogásolta, hogy a Helyi Építési Szabályzat módosítása kapcsán összehívott lakossági fórumon a megjelentek nem kaptak minden kérdésükre választ.
Wittinghoff Tamás polgármester hangsúlyozta, hogy ez nem közmeghallgatás volt, nem is politikai fórum, hanem egy olyan beszélgetés, ahol szakértők válaszoltak szakmai kérdésekre az ügyben érintetteknek. 
A polgármester ennek kapcsán utalt vissza a Fidesz sajtótájékoztatójára, ahol ugyanerről a területről volt szó, és számtalan téves állítás hangzott el. Lakóparknak nevezték a tervezett beruházást, pedig itt csak kis alapterületű garzonlakások lesznek. Miközben arról nem beszéltek, hogy a fideszes vezetésű XI. kerületben, közvetlenül Budaörs határában ezerszámra épülnek a lakások és lakóparkok, megfelelő infrastruktúra és a szükséges intézmények nélkül. Reális veszély, hogy ez a rengeteg ember majd Budaörs intézményrendszerét szeretné használni - fogalmazott Wittinghoff Tamás.   

 

Dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Garibaldi utcánál tervezett körforgalomról érdeklődött. Majd azt a lakossági kérést tolmácsolta, hogy terjesszék ki a parkolási övezetet a Városházáig. 
A Műszaki Ügyosztály vezetője arról tájékoztatta, hogy a körforgalom tervezése folyamatban van, a terület tulajdoni viszonyai akadályozták a gyors haladást az ügyben.

 

A két testületi ülés között történtekről beszámolva a polgármester megemlítette, hogy 2016 óta húzódott egy pályázati eljárás, amelyen a távhőszolgáltatás felújítására lehetett volna támogatást nyerni. Ennyi idő alatt képtelen volt az állam lebonyolítani a pályáztatást, ezért a Nemzeti Fejlesztési Programiroda újra ki fogja írni. Budaörsön tízezer ember él lakótelepen, számukra egyáltalán nem mindegy, hogy mikor újulhat meg a fűtési rendszer.

 

A napirendi pontok között elsőként Budaörs Város Önkormányzat 2019. évi költségvetési rendeletét módosították, többek között az Idősek Otthona bővítéséhez szükséges 18 millió forintos pótfedezet biztosítása érdekében. Emellett megemelték a Csicsergő Óvoda öntött gumiburkolatú labdapálya költségkeretét 6,9 millió, a Temesvári utca építését is szintén 6,94 millió forinttal.

Dr. Molnár Gábor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) megjegyezte, hogy a Fidesz-KDNP képviselői egyik beruházást sem támogatták.
Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) kifogásolta, hogy az önkormányzat annak reményében bízta meg a Transparency International civil szervezetet, hogy jelenléte a folyamatban csökkenteni fogja a beruházás költségeit. Most mégis magasabb a beruházás ára, mint eredetileg tervezték.  
Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője leszögezte, hogy nem tudható, mennyi lett volna az ajánlati ár, ha a nincs a Transparency International szigorú felügyelete az egész folyamat felett. A kivitelezési ár azért emelkedett meg, mert a szakemberhiány miatt az egész építőiparban drágulás van. Ennél a beruházásnál a költségek növekedése az átlag alatt maradt. 
Wittinghoff Tamás mindehhez csak annyit tett hozzá, hogy a Transparency International szolgáltatásait, a civil kontrollt, sokáig a Fidesz vezette kormány is igénybe vette a közbeszerzések során. 

Ezt követően több intézményvezetői pályázatról is döntöttek: a Budaörsi Kincskereső Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátásával 2019. augusztus 1-jétől 2024. július 31-ig Szilágyi Anikót, a Budaörsi Mákszem Óvoda vezetésével hasonló időszakra Gyöngyösi Máriát, a Csillagfürt Óvoda vezetésével Tóthné Nemes Zsuzsannát, a Holdfény Utcai Óvoda irányításával Maksainé Gecse Erikát bízták meg. 

 

Több Szivárvány utcai ingatlan térítésmentes használatba adásáról is döntöttek az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ számára feladatainak ellátásához. Az ingatlanok közüzemi, üzemeltetési, fenntartási és karbantartási költségét a társulás köteles viselni. Egyúttal biztosította az önkormányzat, hogy a Vakok- és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete és a Buda-környéki Látássérültek Egyesülete továbbra is a Szivárvány u. 5. szám alatt működjön.

 

Módosították az Újbudai Szociális szolgálattal fogyatékosok nappali ellátására kötött megállapodást, mivel épületbővülés miatt megváltozott a szolgálat működési engedélye.

 

Egymillió forintot csoportosítottak át a Fészek Egyesület számára, amely krízisben lévő gyermekek ellátásáról gondoskodik.

 

Kifejezte részvételi szándékát az önkormányzat a „Küzdelem az antiszemitizmus ellen Közép-Európában” elnevezésű projektben.

 

A testület 10,5 millió forintot biztosított a budaörsi Nepomuki Szent János templom épületének felújítására.

 

Mivel nem volt a megadott határidőig jelentkező, arról is döntöttek, hogy ismételten kiírják a Puskás Tivadar utca 55. szám alatti, 57 négyzetméteres, 2. emeleti, kétszobás lakás piaci alapú bérbeadására vonatkozó pályázatot.

 

Egy 1 101 négyzetméter területű ingatlan értékesítését is jóváhagyták a Porsche raktárbázis mellett, amelyre szintén pályázatot ír ki az önkormányzat, hasonlóképp egy Kassai u. 75. sz. alatti 510 négyzetméteres telekre.

 

Döntés született arról is, hogy egy 620 négyzetméteres Budafoki utcai telekre kiírt pályázat nyertese a Peregrino Panzio Kft. lett.

 

Egy másik döntéssel egy Koszorú utcai ingatlan telekrendezése és a maradék terület értékesítése történhet meg.

 

Kezdeményezték a képviselők a TÖRS Kft. végelszámolását 2019. szeptember elsejével.

 

Döntöttek arról is, hogy Wittinghoff Tamás polgármestert – 2019. első félévi munkáját értékelve – három havi illetményének megfelelő jutalomban részesítik. A szavazás előtt Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) kifogásolta, hogy még néhány munkanap hátravan az első félévből, illetve megkérdőjelezte a jutalom jogosságát is.   

 

Végezetül zárt ülésen hoztak döntést a Kamaraerdei Óvoda intézményvezetői pályázatáról, valamint a Hauser József, a Sport és a Budaörs Egészügyéért Díj kitüntetések adományozásáról. Az óvoda vezetésével öt évre Kovács Attilánét bízták meg.

VISSZA

Eseménynaptár

2024.04

  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  1. 8
  2. 9
  3. 10
  4. 11
  5. 12
  6. 13
  7. 14
  1. 15
  2. 16
  3. 17
  4. 18
  5. 19
  6. 20
  7. 21
  1. 22
  2. 23
  3. 24
  4. 25
  5. 26
  6. 27
  7. 28
  1. 29
  2. 30
  3.  
  4.  
  5.  
  6.  
  7.  

Szolgáltatások A-tól Z-ig