Budaörs Város Önkormányzata 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telefon: + 36 23 447 800 E-mail: polgarmester@budaors.hu

Mit profitálhat a város a helyi cégek társadalmi felelősségvállalásából?

Nemzetközi tapasztalat, hogy ha a különböző szektorok – helyi közösségek, önkormányzatok, vállalati és akadémiai szereplők – együttműködnek egymással, az jó hatással van a helyi kezdeményezésekre, a szolgáltatások minőségére, és általában a helyi gazdaságra. Ezért is vesz részt Budaörs egy ilyen együttműködések létrejöttét célzó nemzetközi projektben az URBACT Program keretében, amelynek szakértői nemrégiben Budaörsön jártak.

2019 végén Budaörsre látogatott az európai városok és partnerségek fejlesztésére szakosodott URBACT Program két szakértője, hogy önkormányzati vezetőkkel, szakemberekkel, cégvezetőkkel egyeztessenek.

 

cities4csrMint arról korábban beszámoltunk, Budaörs – másik nyolc ország kilenc városával együtt – lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen az URBACT III. programban, a Cities4CSR (Városok a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáért) elnevezésű projekttel. Ennek célja, hogy az önkormányzatok hatást tudjanak gyakorolni a helyi vállalatok társadalmi felelősségvállalási gyakorlatára (CSR), hogy azokból minél többet tudjanak profitálni a városok és a helyi közösségek.

 

A program első szakasza, amely fél év időtartamú, március elején zárul, ezt követően újabb pályázatot nyújtanak be a városok a folytatásra, amikor kidolgozzák többek között a helyi CSR-stratégiájukat. A decemberi találkozó egyebek mellett ezt a pályázatot készítette elő.

A projekt vezető partnere – Milánó – részéről Marco Mazziotti önkormányzati osztályvezető vett részt a találkozókon, valamint itt volt Steffen Wetzstein, a projekt vezető szakértője is.

 

A projekt során a városok kicserélik tapasztalataikat, megismertetik a partnereket a náluk jól működő gyakorlatokkal.

 

A következő találkozóra Nantes-ban kerül sor februárban.

 

Az URBACT Programról

 

Az URBACT Program 2002 óta működik, és a fenntartható városfejlesztés érdekében megvalósuló tapasztalatcserét és tanulást támogatja. A program felhívására létrejövő európai városhálózatok tagjai egy-egy közösen választott problématerületre fókuszálva dolgozzák ki akciótervüket a helyi társadalmi szereplők bevonásával. Ehhez külső szakértői segítséget kapnak, a közös eseményeken keresztül pedig egymástól is tanulnak. A program fontos prioritása és tevékenysége az így létrejövő tudás és tapasztalat megosztása.

 

urbact_december
Steffen Wetzsteint és Marco Mazziottit fogadja a Városházán Vágó Csaba kabinetvezető

 

 

VISSZA

Eseménynaptár

2024.03

  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4.  
  5. 1
  6. 2
  7. 3
  1. 4
  2. 5
  3. 6
  4. 7
  5. 8
  6. 9
  7. 10
  1. 11
  2. 12
  3. 13
  4. 14
  5. 15
  6. 16
  7. 17
  1. 18
  2. 19
  3. 20
  4. 21
  5. 22
  6. 23
  7. 24
  1. 25
  2. 26
  3. 27
  4. 28
  5. 29
  6. 30
  7. 31

Szolgáltatások A-tól Z-ig