Budaörs Város Önkormányzata 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telefon: + 36 23 447 800 E-mail: polgarmester@budaors.hu

Wittinghoff Tamás tájékoztatója a koronavírus-helyzet kapcsán

Kérem a budaörsieket, hogy a tavaszi járványhullámhoz hasonlóan, ezúttal is fegyelmezetten tegyünk meg mindent, amivel csökkenteni tudjuk a vírus terjedését – fogalmazott Wittinghoff Tamás polgármester szeptember 3-ai közleményében, amelyben a vírushelyzettel összefüggésben alkalmazandó szabályokat is ismerteti.

 

 

 

Kedves Budaörsiek!

 

Amitől tartottunk, bekövetkezett, a koronavírus-világjárvány nem múlt el a nyáron, sőt, úgy tűnik, új erőre kapott. Országszerte tapasztaljuk, hogy egyre több az igazolt fertőzött, naivitás volna azt hinni, hogy Budaörs kivétel lehet.

 

Már most is látjuk, hogy nálunk is felütötte fejét a vírus. Talán már értesültek róla a helyi médiából, hogy a Budaörsi Latinovits Színház lemondta a bemutatóját, mert munkatársai közül többen is megbetegedtek. A színháznak otthont adó Jókai Mór Művelődési Ház – beleértve a közösségi tereket is – áttért az online programokra.

 

Hogyan tudjuk fékezni a fertőzés további terjedését? A tavasszal bevezetett és működő módszerekhez kell újra nyúlnunk: aki teheti, maradjon otthon, kerülje a családon kívüli személyes kontaktusokat. Ahol csak lehetséges, térjenek át az online munkavégzésre. Ahol ennek feltételei nem adottak, ott fokozottan ügyeljenek a fertőtlenítésre, zárt helyeken a gyakori szellőztetésre.

 

Viseljünk maszkot! Mára tudományosan bizonyítottá vált, hogy az általános maszkviselés meglepően jó hatásfokkal akadályozza meg a vírus terjedését.

 

A város fenntartásában lévő intézményekben megszigorítottuk az eddig sem túl laza járványvédelmi szabályokat.

 

Az óvodák és a bölcsődék kidolgozták az intézményükre alkalmazandó előírásrendszert. A legkisebb gyermekek természetesen nem viselhetnek maszkot, de rajtuk kívül mindenki másnak kötelező. Az óvodai, bölcsődei dolgozók és a szülők közötti lehetőleg ne legyen kontaktus, és a szülőknek is kötelező a maszkviselés, kézfertőtlenítés. Rendszeresen fertőtlenítjük a helyiségeket, bútorokat, játékokat.

 

Az óvodák, bölcsődék alkalmazottait és az egészségügyi dolgozókat ettől a héttől folyamatosan teszteljük.

 

A városi rendezvények elmaradtak augusztus végén és sajnos így lesz az őszi programokkal is.

 

Szintén nem örömteli, hogy az Idősek Otthonában látogatási tilalmat kellett elrendelnünk, de a lakók védelmében ezt muszáj volt megtennünk.

 

Szeptember 1-jétől a Városházára ismételten csak maszkban, vagy más, a száj és az orr eltakarására alkalmas ruhadarab használata mellett lehet belépni.

 

Kérem a budaörsieket, hogy a tavaszi járványhullámhoz hasonlóan, ezúttal is fegyelmezetten tegyünk meg mindent, amivel csökkenteni tudjuk a vírus terjedését.

 

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

 

Wittinghoff Tamás

VISSZA

Eseménynaptár

2024.03

  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4.  
  5. 1
  6. 2
  7. 3
  1. 4
  2. 5
  3. 6
  4. 7
  5. 8
  6. 9
  7. 10
  1. 11
  2. 12
  3. 13
  4. 14
  5. 15
  6. 16
  7. 17
  1. 18
  2. 19
  3. 20
  4. 21
  5. 22
  6. 23
  7. 24
  1. 25
  2. 26
  3. 27
  4. 28
  5. 29
  6. 30
  7. 31

Szolgáltatások A-tól Z-ig