Budaörs Város Önkormányzata 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telefon: + 36 23 447 800 E-mail: polgarmester@budaors.hu

LEJÁRT PÁLYÁZATOK

Pályázati felhívás kisvállalkozások támogatására

A Budaörsi székhelyű, telephelyű, vagy fióktelepű mikro és kisvállalkozások részére, a versenyképességük fokozása, és a foglalkoztatottság növelése céljából nyújtandó támogatásra 50 millió forintos keretben pályázatot írt ki az önkormányzat.

Pályázat budaörsi civil szervezetek támogatására
Budaörs Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi feladatok végrehajtásában résztvevő helyi civil szervezetek támogatását, ezért 2020. évre is nyílt pályázatot hirdet a budaörsi civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) támogatására. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 25 millió forint, egy pályázó legfeljebb 1 millió forintot igényelhet. A pályázat 2020. március 27-éig nyújtható be.
Pályázat a városházi étterem és büfé üzemeltetésére
Budaörs Város Önkormányzata bérbe kívánja adni a 2040 Budaörs, Szabadság út 134. sz. alatti Városháza földszintjén található éttermet és büfét, határozott, 5 éves időtartamra, amelyre pályázatot hirdet.
Támogatás védett épületek utcai kapuzatának felújítására
A budaörsi helyi védett építmények tulajdonosai vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek az önkormányzattól annak érdekében, hogy felújítsák épületük kapuzatát. A támogatás utcai kapuzat építészeti értékek védelmével összhangban történő felújítására igényelhető, abban az esetben, ha az építészeti történeti értékkel bíró állapot visszaállítására törekszik. A pályázatok benyújtási határideje: 2019. szeptember 16. 18 óra.
Pályázat budaörsi civilszervezeteknek - Határidő: 2019. március 22.
Budaörs Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi feladatok végrehajtásában résztvevő helyi civilszervezetek támogatását, ezért 2019. évre is nyílt pályázatot hirdet a budaörsi egyesületek és alapítványok támogatására. A pályázatokat 2019. március 22-éig lehet benyújtani.
Pályázat budaörsi civil szervezeteknek
25 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet Budaörs Város Önkormányzata a helyi feladatok végrehajtásában résztvevő helyi civil szervezetek támogatására. Benyújtási határidő: 2018. március 23.
Pályázat helyi kiadványok támogatására
Budaörs Város Önkormányzata nyílt pályázatot hirdet Budaörs város kulturális életét gazdagító, kiemelt értéket képviselő helyi kiadványok megjelenésének támogatására. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. május 26.
Ötvenöt civilszervezet részesült önkormányzati támogatásban idén
A helyi civil pályázat keretében 55 civil szervezetnek nyújtott összesen 25 millió forint támogatást az önkormányzat a város 2017. évi költségvetéséből.
Pályázati felhívás a Tiszta virágos Budaörsért - 2016.
Budaörs város tisztasága, környezetünk szépítése és egészségesebbé tétele érdekében Budaörs Város Önkormányzata Településfejlesztési- és Vagyongazdálkodási Bizottsága és Budaörs Város Önkormányzata meghirdeti a Tiszta virágos Budaörsért - 2016. pályázatot. A pályázatra egyének és közösségek, valamint szponzorok jelentkezését is várjuk.
Pályázat helyi kiadványok megjelenésének támogatására
Budaörs Város Önkormányzata nyílt pályázatot hirdet Budaörs város kulturális életét gazdagító, kiemelt értéket képviselő helyi kiadványok megjelenésének támogatására. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 20.

Eseménynaptár

2024.03

  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4.  
  5. 1
  6. 2
  7. 3
  1. 4
  2. 5
  3. 6
  4. 7
  5. 8
  6. 9
  7. 10
  1. 11
  2. 12
  3. 13
  4. 14
  5. 15
  6. 16
  7. 17
  1. 18
  2. 19
  3. 20
  4. 21
  5. 22
  6. 23
  7. 24
  1. 25
  2. 26
  3. 27
  4. 28
  5. 29
  6. 30
  7. 31

Szolgáltatások A-tól Z-ig